A Könyv

Mikor megbetegedtem még nem gondoltam arra, hogy egyszer majd könyvet fogok írni róla. Az elején azt sem sejtettem, hogy egyáltalán milyen betegséggel állok szemben, milyen nehézségek várnak rám és hogy közel 2 év telik el az életemből azzal, hogy információt gyűjtök, megoldást keresek és hogy gyakorlatilag csak a gyógyulásomról szólnak majd a mindennapjaim.

Sokáig nem is mentem orvoshoz. Gondoltam, majd elmúlik ez a nyavalya... Aztán, amikor már olyan állapotba kerültem, hogy muszáj volt, úgy mentem a rendelésre, vizsgálatokra, kezelésekre, hogy itt engem meggyógyítanak. De sajnos, az orvostudomány nem tudja gyógyuláshoz segíteni (sok más betegséghez hasonlóan) a Reumatoid Arthritis-ben szenvedőket.

A gyógyszerek, az úgynevezett biológiai terápia olyan kezelések, amelyek legfeljebb a tüneteket tudják enyhíteni, meggyógyítani nem fognak senkit. Viszont, miközben a gyógyszerek hatása alá kerül a szervezet, 2 dolog történik. Súlyos mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek akár visszafordíthatatlan károkat okoznak, pl.: vakság. Illetve elnyomják a szervezet saját védekező, gyógyító mechanizmusát!

Jónéhány dolgot megértettem. Például, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatalan beteg.

Az embert teljes egészében kell megvizsgálnunk. Nem csak test vagyunk, hanem test, lélek és szellem egyben. Akkor tudunk egészségesek lenni, ha egész-ségesek vagyunk, ha egészek vagyunk. A szellemünk hat a lelkünkre, a lekünk a testünkre és fordított irányban ugyanígy működik. Mindhárom szinten rendben kell lennünk, hogy jól legyünk. Ha valamelyik területtel huzamosabb ideig probléma van, megoldás nélkül, akkor jön létre a betegség.

Erről szól a könyvem. Összeszedtem mindent, mindhárom szinten, minden részletre kiterjedően. Először magamnak. Mert meg akartam gyógyulni. Ahogy egyre jobban összeállt a kép és egyre jobban is lettem, rájöttem, hogy nekem ezzel dolgom van.

Azt hiszem, minannyian feltesszük azt a kérdést, hogy "miért pont én" ? Istennek terve volt velem. Meg is akartam erről győzödni: biztos, hogy ezt nekem kell megtennem és még senki más nincs a birtokában ennek a teljes képnek? Az hogy lehet?

Sokat nézelődtem az interneten és úgy tűnik: igen, ez valóban rám vár. Nagyon örülök, hogy ez így van és segíthetek másoknak is meggyógyulni!

A könyvben részletesen leírtam mindent arról az egészséges életmódról, ami  az RA-soknak segít, ami nekem is segített. Táplálkozás, vitaminok- és táplálkozáskiegészítők, vízfogyasztás, mozgás, pihenés, gondolkodásmód, hit, akarat, alternatív gyógymódok, emberi kapcsolatok, segítség kérés-elfogadás... és még sok fontos és érdekes témában. Részemről ez nem csak elméleti, hanem tapasztalati tudás.

Már a boltokba kerülés előtt megrendelheted! 

GYIK: A Könyv

Hol és hogyan rendelhetem meg?

3 módon:

 

 

Mennyibe kerül?

3990.- Áfával együtt.

Plusz szállítási költség:

  • GLS futárszolgálattal: 1575.- 
  • Posta Magyarországon belülre: 600.-
  • Személyes átvétel Budapest Belváros: 0.-

 

Külföldre is rendelhetek?

Természetesen! Ha külföldre rendelnél, akkor e-mailben egyeztetjük a postai költségeket.

arthritismentor@gmail.com

Mikor kapom meg a könyvet?

A megjelenés időpontja: december közepe, A várható szállítási időpontról email-ben küldünk információt. 

Most csak egy kisebb mennyiséget rendeltem a kiadótól, az előzetes igények mértékében. Ha biztosan szeretnél hozzájutni, rendeld meg minél előbb!

Van lehetőség személyes átvételre?

Igen, Budapesten van erre lehetőség. Így természetesen nem kell szállítási költséget fizetned, plusz személyesen is találkozhatunk és beszélgethetünk, ha szeretnéd. :-)

Milyen módon fizethetek?

Átutalással vagy PayPal-en keresztül.

  • Ha rendelkezel PayPal számlával, csak klikkelj a fennti sárga gombra és töltsd ki a megrendelést.

Ha nincs PayPal számlád, egy perc alatt nyithatsz egyet! Nincs havi díja, és sokkal olcsóbban tudsz átutalni a világ bármely részére és azonnal megérkezik az összeg. Biztonságos, én már régóta használom!

  • Ha átutalással szeretnél fizetni, küldj egy e-mailt (arthritismentor@gmail.com) és átküldöm a bankszámlaszámot, amire utalhatsz.
Tételek: 1 - 6 ból 6